Folyamatosan frissülő árukínálat!
A fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II.26.) Korm. rendelet szabályozása értelmében Felhasználó a megrendelt termék kézhezvételétől számított 14 napon belül indoklás nélkül elállhat a szerződéstől, visszaküldheti a bontatlan csomagolású, eredeti állapotában lévő terméket.
Amennyiben a fogyasztó él elállási jogával, úgy ezt az eladóval egyértelmű írásbeli nyilatkozatban köteles közölni (postán ajánlott tértivevényes küldeményben, vagy e-mailben). Az üzemeltető az elállási nyilatkozat kézhezvételét követően haladéktalanul köteles azt visszaigazolni a fogyasztó felé. A fogyasztó elállása esetén a megrendelt terméket köteles elállási nyilatkozatának közlésétől számított 14 napon belül az üzemeltetőnek visszaküldeni. A visszatérítést az Eladó mindaddig visszatarthatja, amíg vissza nem kapta a terméket és a vásárlást igazoló számlát, vagy a Vevő nem igazolta, hogy azt visszaküldte: a kettő közül a korábbi időpont az irányadó. A visszaküldés költsége a fogyasztót terheli. Eladó kizárólag a sérülésmentes, nem használt, hiánytalan csomagolású termék visszaszolgáltatása esetén köteles a teljes vételárat a vásárló részére megtéríteni. A csomagolás sérüléséből adódó költségek a Vevőt terhelik. A visszaszállítás során eltűnt áruért Eladót felelősség nem terheli. Az áru hiányában az Eladót semmilyen kötelezettség nem terheli.
A Fogyasztót terheli annak bizonyítása, hogy elállási jogát meghatározott rendelkezéseknek megfelelően gyakorolta.
A Szolgáltató emailben haladéktalanul visszaigazolja a Fogyasztó elállási nyilatkozatának megérkezését.
Írásban történő elállás esetén azt határidőben érvényesítettnek kell tekinteni, ha Fogyasztó az erre irányuló nyilatkozatát 14 naptári napon belül (akár a 14. naptári napon) elküldi a Szolgáltatónak.
Postai úton történő jelzés alkalmával a postára adás dátumát, e-mail-en keresztül történő értesítés esetén az e-mail küldésének idejét veszi figyelembe a Szolgáltató a határidő számítás szempontjából. A Fogyasztó levelét ajánlott küldeményként adja postára, hogy hitelt érdemlően bizonyítható legyen a feladás dátuma.
Fogyasztó elállása esetén köteles a megrendelt terméket indokolatlan késedelem nélkül az alább megjelölt címre visszajuttatni, de legkésőbb elállási nyilatkozatának közlésétől számított 14 napon belül visszaküldeni. Cím: 9444 Fertőszentmiklós, Petőfi Sándor u. 35.
A határidő betartottnak minősül, ha Fogyasztó a 14 napos határidő letelte előtt elküldi (postára adja vagy az általa megrendelt futárnak átadja) a terméket.
A termék Szolgáltató címére történő visszaküldésének költsége Fogyasztót terheli, kivéve, ha a Szolgáltató vállalta e költségek viselését.
A Szolgáltatónak az utánvéttel visszaküldött csomagot nem áll módjában átvenni. A termék visszaküldésének költségén kívül az elállás kapcsán a Fogyasztót semmilyen más költség nem terheli.
A Szolgáltató jogosult a visszatérítést mindaddig visszatartani, amíg vissza nem kapta a terméket, vagy Fogyasztó nem igazolta hitelt érdemlően, hogy azt visszaküldte: a kettő közül a Szolgáltató a korábbi időpontot veszi figyelembe.
A visszatérítés során az eredeti ügylet során alkalmazott fizetési móddal egyező fizetési módot alkalmaz a Szolgáltató, kivéve, ha Fogyasztó más fizetési mód igénybevételéhez kifejezetten a hozzájárulását adja; e visszatérítési mód alkalmazásából kifolyólag Fogyasztót semmilyen többletköltség nem terheli.
Fogyasztó kizárólag akkor vonható felelősségre a termékben bekövetkezett értékcsökkenésért, ha az a termék jellegének, tulajdonságainak megállapításához szükséges használatot meghaladó használat miatt következett be.
Ha Fogyasztó a szolgáltatásnyújtásra irányuló szerződés megkötése esetén a teljesítés megkezdését követően gyakorolja felmondási jogát, úgy az elszámolás során köteles megtéríteni a Szolgáltató ésszerű költségeit.
A Szolgáltató követelheti a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használatból eredő értékcsökkenés, illetve ésszerű költségeinek – ha szolgáltatásnyújtásra irányuló szerződés teljesítését a Fogyasztó kifejezett kérésére a határidő lejárta előtt megkezdte és gyakorolja felmondási jogát – megtérítését.